Veresegyházon népességrobbanással járt az agglomerálódás, az új szerephez pedig új főtér is épült.
Veresegyház főtere, piaci forgalommal. Forrás: Google Maps
Veresegyház a főváros északkeleti agglomerációjának egyik központja. Rendelkezik ugyan híres, közönségvonzó látnivalókkal, mint a Veresegyházi Medvepark, mégsem turisztikai célpontként a legnépszerűbb, hanem lakóhelyként – elsősorban a kertvárosi életmódra vágyók kiemelt célpontjaként. Olyannyira, hogy Pest megye városai közül itt nőtt a népesség a legnagyobb mértékben 1990 és 2011 között, de a megye összes települését tekintve is csak két falu, Pócsmegyer és Telki előzte meg.
Népességnövekedés mértéke 1990 és 2011 között: a három legnagyobb növekedést elkönyvelt város (sárga) és község (kék), illetve Pest megye egésze. Forrás: Népszámlálás 2011
A város több hullámban nőtt ekkorára: a hagyományos községközpont körüli domboldalak beépítése és a tanácsi parcellázások, a hetvenes-nyolcvanas években legalább annyira látványos növekedést eredményeztek, mint a húszas-harmincas évekbeli első gyarapodási hullám. Az igazi robbanás persze 1990 után következett: bő húsz év alatt több, mint két és félszeresére duzzadt Veresegyház népessége. Ez a gyors ütemű, tartós fejlődés alaposan meglátszik a településszerkezeten is: ötven évvel ezelőtt még teljesen beépítetlen területeken épültek fel komplett városrészek.
Veresegyház, illetve Pest megye népessége a 2011-es létszám százalékában kifejezve (1870¬–2011, 2011=100%). Forrás: Népszámlálás 2011
Persze a hirtelen növekedés jelentősen befolyásolta cikksorozatunk témáját, a helyi főtér mibenlétét is. Amíg Veresegyház egy nagyobb község volt csupán, központja a megszokottan falusias formát követte, nem volt különösebben reprezentatív szerepű főtere – hiszen a népességszám nem indokolt ilyesmit. Ez nem is volt feltűnő, amíg a lakosság nem kezdett már-már exponenciális ütemben gyarapodni. (Néhány sarokszám: 1970 – 5397 fő, 2001 – 10 171 fő, 2011 – 15 474 fő.) A túl gyors növekedés problémája egészen egyszerű logikára épül: a már meglévő, használatban álló épületek, intézmények kapacitása nehezen és lassan gyarapodik, jóval lassabban követi a változásokat, mint amilyen ütemet a beköltözés diktál. Lassan épülnek iskolák, rendelőintézetek, lassan bővül a polgármesteri hivatal, lassan kerül szilárd burkolat az utakra. Veresegyháznak pedig bőven volt lehetősége szembesülni mindezen problémákkal, hiszen a tanácsi, majd önkormányzati keretek szűkössége csak a legutóbbi időkben tette lehetővé egy kézzelfogható, könnyen felismerhető városközpont megépítését. (Mindeközben a város életének vannak állandó pontjai is: polgármestere, Pásztor Béla 51 éve tölti be – tanácselnökként kezdett – pozícióját, amivel országos rekorder.)
Veresegyház hagyományosan két részre volt osztható: a központfunkciók zömét korábban magában foglaló Fővégre, illetve a modern főtérnek otthont adó Alvégre. E két városrész mára számos további területtel bővült, de a Fővéget és Alvéget felfűző Gödöllő–Vác útvonal (a Fő út) továbbra is a város ütőere. Épp ezért logikus választás, hogy az új városközpont is e mentén helyezkedik el. 2006 és 2011 között az új városháza és a kistérségi központ, illetve a két épület környékén elterülő kiterjedt dísztér-komplexum épült meg; ezek alkotják a város új főterének szívét.
Veresegyház főbb intézményei. Alaptérkép forrása: Google Maps
Jól látszik ugyanakkor, hogy a főtér főtérjellege részleges: a már említett gyors expanziónak köszönhetően az idők során számos közintézmény máshol kaphatott csak helyet. Ez igazából logikus: a korábbi, falusi intézmények, a templomtól a háziorvosi rendelőn át az iskoláig, szükségszerűen a beépített területek közepén épültek fel – ahol viszont nincs hely nagy kapacitású, modern intézményi épületeknek. (Legalábbis mióta nem szokás komplett településközpontok szanálásos bontása.) Így aztán az Alvégen létrejöhetett ugyan egy friss, tetszetős főtér, de a megszokott főtérfunkciók közül csak az kaphatott helyet körülötte, aminek jutott (mint a városháza), vagy az, ami a véletlen szeszélye folytán korábban már odakerült (mint a posta). Minden más vagy maradt a hagyományos, kinőtt településközpontban (mint a katolikus templom), vagy új, zöldmezős fejlesztésként a város egészen külső részein épülhetett meg (mint a Waldorf-iskola vagy az egészségügyi központ).
A régi és az új városháza épülete. Forrás: Google Street View, 2011. decemberi állapot
Ez a szétszórt jelleg jól mutatja az agglomerációs települések időnként szélmalomharcszerű küzdelmét a népességnövekedés ütemével. Szinte törvényszerűen problémák merülnek fel, amint az infrastruktúra próbál lépést tartani a beköltözőkkel: ipartelepítésre kijelölt területeket fonnak körbe lakónegyedek, forgalmas utcákról hiányoznak a gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételei, közintézmények szorulnak a város szélére. A hasonló problémákkal szembesülő városok gyakran csak feladják a harcot, míg Veresegyház inkább a jó példák közé tartozik. Itt a PHARE- és Új Széchenyi Terv-források révén, ha évtizedes késéssel is, de sikerült központot létrehozni, sikerült városi arculatot csempészni a falusias-alvóvárosias településkarakterbe.
A legérdekesebb kérdés mindezek után, hogy működhet-e egy olyan főtér, amin alig vannak közintézmények, ráadásul egy olyan településé, ami hiába népes, elővárosi jellege nyomán számos városi funkció – mint a középiskola – nincs benne jelen. A válasz pedig az, hogy igen – két fő okból. Egyrészt azért, mert a főtér jó helyen van, kialakítása pedig tökéletesen alkalmassá teszi az agorafunkciók ellátására: a kávézók, szökőkutak, nyári fagyisstandok mind vonzzák az embereket. Másrészt azért, mert sikerült a térbe beleszőni a forgalmas, saját jogán is híres veresegyházi piacot. A vásári forgalom pedig hetente kétszer megtölti a teret, és megfordítja a megszokott ingázási irányokat – nem a helyiek mennek vásárolni Gödöllőre vagy Budapestre, hanem a város tágabb környéke érkezik e célból Veresegyházra. A tetszetősség és a hasznos funkciók egyidejű jelenléte pedig a taglalt problémák ellenére is elérte, hogy a város főtere működő központ lehessen.
