Szeged belvárosa a nagy árvíz után nyerte el mai formáját, és meglepően pontos lenyomatot ad a dualizmus korának polgárosodó világképéről.

Szeged újjáépülő belvárosa a Stefánia környékén, kb. 1883. Forrás: Fortepan

Ha körbenézünk Magyarország megyeszékhelyein, azt láthatjuk, hogy a nagy többségük úgy-ahogy organikusan fejlődött, többé-kevésbé hosszú múltra visszatekintő város. Vannak persze köztük hatalmi szóra kiépültek is, mint Tatabánya vagy Salgótarján; és vannak olyanok is, amiknek ugyan tekintélyes múltjuk van, mégis teljesen átszabta a központjukat a szocialista városfejlesztés - mint Veszprém vagy Szolnok. Szeged viszont teljesen egyedi eset: a sok évszázad óta jelentős várost 1879-ben árvíz pusztította el. A Tisza felsőbb szakaszainak szabályozása felgyorsította a sodrást, aminek a még védtelen alsó szakaszok – így Szeged – ár idején már nem bírtak ellenállni.

A pusztítást nemzetközi összefogás követte: az ország, a kormány, a császár és számos európai város is segítette Szeged újjáépülését. Amire épp olyan időszakban került sor, amikor Magyarország nagyvárosainak egész sora ment át jelentős modernizáción – így Szegeden már nem a korábbi, középkorias struktúrájú város épült újjá, hanem egy akkori fogalmak szerint újszerű település épült fel. Kialakult a belvárost ma is meghatározó sugaras-gyűrűs szerkezet a két körúttal, kijelölték a város életét ma is szervező tereket és utcákat – egy részüknek semmi előzménye nem volt az árvíz előttről. Ebből az újjáépítő lendületből következik, hogy Szeged talán minden más magyar városnál világosabban magán viseli a dualizmuskori társadalom és életfelfogás, a korabeli városépítészet lenyomatait.

Szeged belvárosa, néhány főbb köztér kiemelésével. Alaptérkép forrása: Google Maps

Ha Szegeden tesszük fel a kérdést, hogy mi a város főtere, múltja dacára (vagy épp miatta) több különféle választ is kaphatunk. Mindenekelőtt a legismertebb tereket említhetik: a Széchenyi teret és a Dóm teret – azonban egyik sem összpontosítja a központiságot jelképező intézmények teljes körét. A Széchenyi téren áll ugyan a városháza (az árvizet túlélő kevés épület egyike), sőt a főposta, a járásbíróság és a törvényszék is, viszont érdemi kereskedelmi tevékenységet nem találunk ott. Ez önmagában még nem is lenne meglepő, hiszen nagyvárosainkban gyakori, hogy a főtér funkciója letisztul a reprezentációra, míg a hétköznapi élet fő helyszínei más, közeli, tematikus alközpontokban telepednek le. Így van például Debrecenben, Győrben vagy Pécsen is. Szegeden történetesen a Mars téren működik a legfőbb piac, ami egyben a város buszpályaudvarának is helyt ad – így akár esélyes főtéraspiráns is lehetne, de a városközpont peremén fekszik és nincs érdemi reprezentatív ereje.

A Széchenyi tér a századforduló körül (é.n.). Forrás: Flickr – Nóbik Attila

A piac távolléténél jóval szokatlanabb, hogy a Széchenyi téren a reprezentatív funkció egyik fő lába is hiányzik. Míg a legfőbb igazgatási intézmények közül valóban sok működik a tér mentén, egyházi létesítmény már egyáltalán nincs ott. A város legnagyobb, legismertebb és leglátványosabb egyházi épülete, a Fogadalmi templom, több száz méterrel odébb, a Dóm téren épült fel – épp az árvízi helyreállítás iránti hála jelenként.

Ha azt keressük, hol vannak olyan agorák Szegeden, ahol a város lakói szívesen töltenek időt, találkoznak egymással, részben más eredményekre juthatunk. Bár a Széchenyi tér ebből a szempontból is fontos helyszín, ez elsősorban annak köszönhető, hogy hatalmas méretei (öt hektár!), tagolt parkjai szabadidős és rendezvényhelyszínnek egyaránt alkalmassá teszik. De a hétköznapi élet egyéb kellékei inkább a város központi sétálóutcáján, a Kárász utcán, illetve a hozzá csatlakozó további – Klauzál és Dugonics – tereken jelennek meg, ahol számtalan üzlet, bank, kávézó üzemel. E két tér közös vonása, hogy közintézmények nincsenek rajtuk (bár a Dugonics téren áll a Szegedi Tudományegyetem főépülete), így fő erényünk inkább a központi elhelyezkedés és a vonzó kialakítás párosa. Mai arculatukat (aminek az „önkormányzati klinker” néven is becézett kis vörös térkő a fő névjegye) több lépésben nyerték el: a Klauzál tér és a Kárász utca 1997 és 2002 között újult meg, amit a Dugonics tér 2012-2013-ban követett. Érdekes, hogy épp a legreprezentatívabb tér, a Széchenyi tér az, amely nem újult meg hasonló stílusban; ma is évtizedes aszfalt tagolja a virágágyásokat, parkrészeket. Az átépítés hiánya mégsem eredményezte a tér népszerűségvesztését: az színvonalas épített környezet, az üldögélésre-sétákra ideális, emberközeli park révén éppolyan kedvelt célpont maradt.

A Klauzál tér 1961-ben. Forrás: Fortepan

Ha csak az agorajelleget, az adott téren folyó élet intenzitást néznénk, az eddig említetteken felül megfontolhatnánk akár a belvárosi Tisza-partot is Szeged főtereként. Ez mégis irreálisan hangzik, hiszen a partmenti parkok, sétányok – noha valóban közkedvelt társasági helyszínek – egyrészt nem terek, másrészt elhelyezkedésük szükségszerűen perifériális, a belváros peremét jelzi. Harmadrészt a pihenőövezeti jellegen kívül semmilyen különösebb funkció nem jellemzi azokat.

A Klauzál tér 2004-ben. Forrás: Wikimedia Commons – Christo

Egyértelműnek tűnik, hogy egy olyan városban, mint Szeged, ahol több kedvelt, városközponti köztér is található, azt tekinthetjük közülük főtérnek, amelyik a főtérinek tartott szerepek közül a legtöbbet tölti be. Ez pedig jól mutatja, hogy a „főtér” nem egy világosan definiált, egyértelmű fogalom, hanem erősen függ a környezetétől és a városhasználóktól. Mindenesetre arra juthatunk, hogy Szeged főtere a Széchenyi tér, azzal a kiegészítéssel, hogy funkciói tetemes hányadát (mindenekelőtt a kereskedelmieket) máshol, a tér kvázi kinyújtott karján, a Kárász utca–Klauzál tér–Dugonics tér tengelyen találjuk.

A Kárász utca a Klauzál tér sarkánál 1981-ben. Forrás: Wikimedia Commons – Takkk

A városi funkciók ehhez hasonló térbeli tagolódása nem Szegednek, inkább általában a dualizmuskori fejlődésnek a sajátja. A Dóm tér, a Széchenyi tér és a Kárász utca viszonyai összevethetők például a mai formáját ugyanazidőtájt elnyerő Budapesttel is: a Kossuth Lajos tér, a Szent István tér, illetve a Deák Ferenc utca–Vörösmarty tér–Váci utca környék hármasa mintha ugyanazt a szisztémát követné, mint amit Szegeden láthatunk.

A Kárász utca a Klauzál tér sarkánál 2013-ban. Forrás: Google Street View.

Itt a Dóm tér nyújt szimbolikus otthont az egyházi jelenlétnek, míg a Széchenyi tér az állami reprezentációnak ad helyet, a Kárász utca pedig a kereskedelem központja – tükrözve a XIX. század második felének polgárosuló, szekulárizálódó rendjét.